Témaindító hozzászólás
|
2016.11.03. 21:26 - |
Leah & Helios
*Nyílt játék* |
[4-1]
A végtelen mező megnyugvással töltött el. Nem féltem a veszélytől hisz' itt aligha tud bárki is lesből támadni. Ahogy fújt a szél, úgy hullámzott a fűtenger. Azt a napot idézte fel bennem amikor a tenger közelében pihentem meg, és hoztam világra csikóimat. Már 2 éve, de sosem fogom elfelejteni egyetlen percét sem. Elmosolyodtam a gondoltra, úgy tűnik mostanában egyre többet nosztalgiázok, de ez lehet azért van, mert még nem voltam képes teljesen elfogadni mindent ami történt velem két évvel ez előtt. El kell határoznom magam és újra csak a jelenben élni, ha nem szeretnék már most egy öreg bölcshöz hasolítani aki folyamatosan a múltat kajtatja mert nem történik semmi a jelenben. Itt viszont most nyugalom és béke honol, ami számomra mindig is furcsa fog maradni. Egészen hozzá szoktam már a mindennapos vitákhoz és harcokhoz. Sőt ... esélyes hogy unatkozni kezdtem. Ez viszont nagy szó, ilyen még idáig nem volt. Emlékeim szerint mindig, majdnem midennap volt mi miatt idegeskednem vagy aggódnom.
Megütközve akadt meg a tekintetem egy viszonylag távoli alakon. A szemfedőt és a kristályt kilóméterekről is képes vagyok felismerni. Nem igazán tudtam eldönteni hogy milyen érzelmek lettek újjá rajtam amikor észre vettem Phoenixet. Nem mondanám hogy valaha is ápoltunk mi jó kapcsolatot, vagy egyáltalán bármilyen kapcsolatot. Hiába voltam egy ideig tag, a Rhetila ménes többi tagjával sosem beszéltem. Amolyan kívülállóként mászkáltam mindig is közöttük vagy mellettük el. Most viszont már semmi köt hozzájuk még csak utálat sem. Erősen elgondolkodtam hogyan kéne most hozzájuk állnom, de továbbra sem jutott eszembe semmi. Hagyatkozzunk tehát az új első benyomásra. 2 év alatt mindenki változhatott még a legkeményebb mag is. Miért ne adhatnék esélyt talán egy fokkal, nem sokkal nah jó talá fél fokkal jobb ismeretségre?
Tehát lassan elindultam a mén felé. Tekintetemet nem vettem le róla így nem volt nehéz, legnagyobb meglepetségemre észre venni azt hogy merőben más képet alkot most a mén, mint korábban. Az a magabiztosság régen eltűnt a mozgásából amiért régebben mindenki csodálta. A hűvösséget bezzeg egy kicsit se lehetett másnak vélni mint anno. Szabályosan megfagyott a levegő ahogy egyre közelebb értem. Nem volt bennem rossz indulat, de csak idő kérdése, volt egy olyan érzésem hogy a mén okot fog rá adni hogy elkezdjen forrni a vérem. Reménykedjünk a legjobbakban. Amikor elég közel értem, persze azért mgis bő méterekre, de megálltam. Pár percig csak figyeltem mit reagál mad megszólaltam.
- Hello Phoenix. - Sem jókedv, se tisztelet, se rosszindulat. Csak egy üres köszönés. |
Fejét félig lehajtva, az ösztöneire és erejére koncentrálva lépdel a mezőn, az őszi szél beleborzol sörényébe. Léptei egyre lassulnak, a nyakában himbálózó kristály már csak a napsugarak hatására csillog. Nincs benne erő, nem gyógyít, nem hozza vissza a látását. Még mindig nem képes teljesen elhinni, hogy eltűnt és nem jön vissza. Néha tényleg azt reméli, hogy ha nagyon erősen gondol rá, újra hatni fog. Visszajön és segíti a mindennapokban, visszaadja neki a látását, nem kell az erejére támaszkodnia nap, mint nap. A hónapokkal ezelőtt lezajlott harc óta így éli életét, de nem mondhatnánk, hogy megszokta már.
Felpillant, megrázza a fejét, a távolban egy másik lovat érzékel. Megtorpan, a föld segítségével egészen közel jut hozzá, hisz érzi, hogy hol van. Tudja, hogy mozog, ehhez nem kell látnia. Nem tudja, hogy ki ő, és a másik sem ismerheti, hisz már nem az, aki volt. Aki ismerte is régről, vagy hallott róla, az arról a ménről hallhatott, aki a szemkötő ellenére is látta környezetét, akinek nem esett nehezére a járás, aki a Rhetila ménes helyettese volt, nem kedvelt senkit és mindenkit kihasznált. Ez a mén már nincs többé. A neve sem ugyanaz, nem hallgat rá, eldobta magától, nincs többé. Ismét lehajtja fejét, úgy tesz, mintha nem is látta volna a közelében sétáló kancát. Mert nem is látta... |
Lassú és erőteljes lépésekkel halladtam szemeimmel folyamatosan a tájat fürkészve. Flen és Sango mára kapott egy kisebb kimenőt így nekem is van bőven szabadidőm. Csak azt nem tudtam mihhez kezdjek vele. Amikor nem velük vagyok gyakran eluralkodnak rajtam az elmúlt évek eseményei. Ma viszont személyek is eszembe jutottak. Frayec .... Vajon merre lehet most? A Rhetila ménesből ő volt az egyedüli akit talán hiányolok ... de csak talán. Nem is tudom miért csatlakoztam anno ... annyira nem ott volt a helyem. Megálltam majd fejjebb emelve a fejem néztem előre elmerengve. Egyet viszont biztosan tudok. Ha anno ez mind nem történik meg én még mindig magányosan tengetném a napjaimat minden földi teremtményt gyűlölve azért, mert él. Azon is elgondolkodtam lehet jobban járnánk ha mind egy méneshez csapódnánk, de hamar letettem az ötletről. Még a csikóim miatt sem lennék képes magamra erőltetni újra egy ménessel járó .... mindenféle szociális és más problémát. Mert mást én nem is találnék abban biztos vagyok. Az égre emeltem most tekintetem, szerencsére még bőven van idejük visszaérni. És azt is tudják hogy hova kell menniük szóval nem kell aggódnom. Nem olyan csikókat nevelek akik bármikor is a porrba huljanak ... Ez rám is igaz. |
Leah & Helios
*Nyílt játék* |
[4-1]
|