|
Témaindító hozzászólás
|
2016.11.03. 12:42 - |
Flen & Sango
*Nyílt játék* |
[12-1]
|
Büszke vagyok arra, hogy jól ismerem a bátyámat! Amikor a szemébe nézünk, látjuk a benne lángoló tűzcsóvákat, néha a parazsat is. Most is pont ennyire tisztán látszódott benne a kalandvágy! Tudtam, hogy előbb-utóbb velem tart akárhova is kívánkozok.
Már csak az igenre vártam, hogy kitörhessek. Percek óta állunk itt, a szél tépi a sörényemet, de én nem adhatom át magam ennek a lendületnek.
Úgy vélem sosem fogom átérezni azt a fajta égető vágyat/érzést amit Flen érezhet, de éreztem hogy ég a patám alatt a talaj...annyira mehetnékem van!
- Nagyszerűűűűű! - vágtam rá elégedetten, erőteljesen és azonnal elfordultam tőle, nem néztem többé a szemébe. Hangomban biztos felfedezte az örömöt és eggyuttal a telhetetlen vágyat. Minden bizonnyal kettőnk közül én leszek az aki később nő ki a gyermeteg lelkesedésből.
- Tudod merre van a gerincláb!?! - kérdeztem kissé bizonytalanul. Félig kérdés félig kijelentés volt, de belegondolva nem sok értelme volt. Persze, hogy tudtam Flenről, hogy ismeri a helyet!
- Ott találkozunk tesa! - mondtam izgatottan, határozottan miközben a völgy elterült mezejét vizslattam. Ördögi mosoly kíséretében hátranéztem rá, kissé sunyi tekintettel és beugrottam vágtába. Egyfajta versenyre való invitálás volt ez! Lüktetett bennem az adrenalin, éreztem ahogy patáim megtapadnak a földben, ahogy előre röpítenek, oldalamon Flennel. Nagyszerű érzés volt! Ha láttam, hogy Flen elém kerül, még jobban beledőltem és galoppra váltottam.
Így szeltük át hosszába a völgyet!
|
Csak szemeimet forgattam ahogy hallgattam Sangot. Kedvesnek tűntek a szavai de csak töltelékek voltak. Én is és ő is, mindketten tudjuk hogy nem leszünk mindennap egymás mellett de e miatt nem is aggódom. Egyáltalán nem áll szándékomban végig egyengetni az életét.
Megnyugodtam amikor észre vettem hogy sikerült lebeszélni testvéremet a tiltott helyeken való barangolásról. Azonban amikor azt mondta hogy menjünk a hegyekbe nem tudtam eldönteni hogy izgatott lettem-e vagy elborzadtam a csodálatos ötlettől. Nem tudom, lehet hogy én vagyok rosszul össze rakva de a hegyek szimpatikusabbnak tűntek mint a sötét erdő. Azt tudtam hogy borzalmasan hideg lehet ha túl magasra megyünk, de a belső tűznek köszönhetően nem én leszek az aki elsőnek elkezd majd nyafogni. A kitartás viszont mind a kettőnk vérében van, így mégiscsak kemény kalandunk lehet. Nem akartam semmi jó elrontója lenni és hát kicsit én is akartam bolyongani, ha kaptunk egy szabad napot egyedül. Az hiszem anya szépen lassan így akar majd minket elengedni és hozzászoktatni az egyedül léthez. Persze, vannak lehetőségeink, vannak ménesek, vannak más vándorok is de biztosan idő kell majd ahhoz hogy eldöntsük, milyen jövőt szeretnénk magunknak.
- Jólvan, menjünk! - Néztem a hegyek felé, némi kalandvággyal csillogó szemekkel. Nem én akarok lenni az a figura a családban aki folyton fél mindentől és túl aggódja magát. Megvártam hátha reagál valamint Sango. Majd amikor úgy gondolta, elindultunk a hegyek felé. Mellette haladva beszélgettem amíg oda nem értünk. |
|
Szinte tudtam. Mit tudtam, elvártam, hogy visszatartson. Igyekeztem egyértelmű lenni abban a dologban, hogy visszafogjon. Sikerült! Legalábbis az első lépés.
- Igenigen, tudom, hogy nem lehetsz mindig mellettem. Köszönöm! Hálás vagyok. Tényleg! - mondtam, s kissé lekezelően odabiggyesztettem a köszönöm szót. Mindeközben a Sötét erdőre gondoltam. Éreztem, hogy minden porcikám oda vágyik, hogy azt is felfedezzem. Egyedül viszont nem megy! Kell valaki aki elkísér, aki mellém áll...vagy valaki aki visszafog. Két tűz között éreztem magam. Balra vágytam, de jobbra kellett mennem. Flen határozottan visszafogott, amit egyszer biztos megköszönök neki, de nem ma!
Szavait hallván bólogattam meg ráztam a fejem. ~Blablabla.~ motyogtam. Mély levegőt vettem és nagyon sóhajtva egyszerre kiengedtem.
- Rendben...legyen. Akkor menjünk fel a hegyekbe! - fordultam vissza Flen felé, szembeálltam felé és vigyorogva biccentettem kettőt a hófödte hegycsúcsok irányába. Ismertem ott egy jó kis sziklás ösvényt, pont egy kisebb szakadék felett, nem is olyan magasan, de elég veszélyesen. |
Örömmel stituáltam hogy végül sikerüt épségben megúsznunk a puma támadást. Azonban még mindig értetlenkedve álltam Sango előtt. Szabályosan fittyet hányva a veszélyre menne és menne és menne. Jó, talán kicsit túl reagálom úgy ... általában a dolgokat. Viszot ilyenkor csak az jár a fejemben hogy mi lenne velem, ha esetleg vele történik valami ne adj isten elveszíteném. Persze, fiatalok vagyunk és ilyenkor teljesen természetes hogy vandálkodunk sőt ez később még rosszabb is lehet némelyeknél csak nem szeretnék a végzetembe futni vakon.
- Nagy szerencséd volt, de nem lehetek mindig jókor a jó helyen. - Jegyeztem meg így utólag elhúzva a számat és feltűnően elfordítva a fejemet a másik irányba néztem. Amikor elkezdett újra beszélni már az első szó után tudtam hogy nem lesz jó vége a mondatának. Így lenne folyton mákom, komolyan nem aggódnék soha semmi miatt sem ... Ez viszont csak annyiból állt hogy ismerem a testvéremet mint a patáimat.
- Nagyon jól tudod anya mit mondott nekünk arról a helyről! És nyíl egyenesen abban a pillanatban hogy kapsz egy kis szabadságot már vágtáznál egyenesen oda? Legyen eszed Sango. Máshol is kereshetsz heccelni való ragadozókat ... Máshol is csinálhatsz veszélyes és bolond dolgokat. Menjünk inkább máshova ... - Őszintén szólva nem érdekelt hogy mit akar csinálni. Egyedül csak az aggasztott hogy hol akarja csinálni ... Tudom hogy nem győzhetem meg hogy ne csináljon butaságot, de már azt is sikernek könyvelném el ha csak a helyszínt sikerülne megváltoztatni. Normál esetben ha más mondaná hogy ne menjek oda, nem érdekelne. Azoban biztos vagyok benne hogy anyának nyomós oka van minket eltiltani attól a helytől. |
|
Igen azt én is láttam, hogy jól van. Életerős mén, tiszta anyja. Én bezzeg, hogy kire hasonlítok...sosem tudom meg. ~Miért kéne titkolni anya elől? Tökre helytállóan cselekedtünk..nameg ő semmiben sem érintett ami miatt úgymond kikaphatna.~
- Rendicsek! - adtam be a derekam. Nem lett volna értelme leállni tárgyalni azon, hogy miért kell az ilyesmit titkolni. Ha Flen ezt szeretné megteszem érte.
Miután mindketten kilihegtük magunkat én megráztam a sörényemet és szinte újult erővel emeltem magasra fejemet. Utoló visszanézve jól eset ez a kis izgalom. Nem mintha most rögtön megismételném, de szívesen vágtáznék tova. A róka is biztosan visszatért nyughelyére, talán ott találnám ha megkeresném. De végülis minek ide róka, ha itt van a húsvér bátyám. Vele is jól el lehet lenni. Már amikor nem okoskodik...
- A pillanatnak éltem, ennyi. Te meg jókor voltál jó helyen és ezt kihasználtam. - mondtam egy huncut mosoly kíséretében majd elfordultam Flentől. Pár lépésnyire előre mentem a nyílt tér irányába.
- Szívem szerint ott folytatnám ahol abbahagytam. -*szünet*- Elmennék a Sötét erdőbe! - mondtam vágykozva, a távolba merengve. Nem mertem a bátyámra pillanatnai mikor kimondom, hogy Sötét erdő. Mindketten tudjuk, hogy az tiltott helya számunkra, de engem többek közt ezért is vonz. |
Elég szapora légzések közepette és kissé lejjebb eresztett fejjel próbáltam tartani magamban a tüdőmet. Nem a futás volt megerőltető sőt még a varázslat sem mert nem használtam nagy mértékben. Azonban maga az ijedelem hogy baja eshet a húgomnak sokkal rosszabb volt mindennél.
- Szivesen. - Néztem rá hitetlenkedve amikor meg tudtam szólalni. - Köszi, azt hiszem megvagyok. De anyu előtt ezt szerintem tartsuk titokban. Csak feleslegesen korholna ... - Húztam el a számat bár kettőnk közül mindig is én voltam a gyengébb ha anyunak kellett füllenteni. Nem tehetek róla de durván lélebe hatóan tud nézni. Még egy futó pillantást vetettem én is a pumát keresve, de szerencsére már hűlt helye volt. Megkönnyebbülten sóhajtottam és rendeztem a légzésemet.
- Azért néha óvatosabb lehetnél. Túl hangos voltál és óvatlan. - Néztem rá komolyabb tekintettel. De nem különösebben idegesen. A testvérem nem pedig a csikóm hogy oktassam. |
|
Ahogy fürkésztem a tájat Flent keresve, csakhamra megjelent. Olyan mesebeli volt amint halvány fekete körvonala egyre közelebb ért és egyre élesebbé vátl. A puam feltápászkodott, kicsit botladozott, de néhány nyávogás után olyan utálattal és ölésvággyal nézett rám, hogy a biztonság kedvéért hátráltam. Ekkor betoppant bátyám, helyesebben berobbant a maga elegáns módján. Fekete patái vörösen izzóttak a ménben tomboló tűztől. Ezekkel ugrott rá a pumára, aki szinte hasalt így nem rogyott össze oly látványosan, mintha állt volna, de az biztos, hogy erős ütést kapott. ~Ez biztos fájhat.~ húztam oldalra a számat kissé sziszegve. Most már egyikőnk sem tartott a nagymacskától. Hamar megtanultuk, hogy általában egyedül vadásznak, ritkábban párban, és közel sem olyan kitartóak mint a farkasok. A hátbarúgás utána puma nyávogott egy keserveset és sántikálva odébbállt.
- Kösz bratyó! - biccentettem Flen felé. Rámosolyogtam míg köszöntem majd a puma nyomáát lestem, nem-e kerül mögénk, de nem tette.
- Amúgy hogy ityeg a fityeg? - kérdeztem kíváncsian, lazán. |
Nem különösebben érdekelt hogy Sango és a Puma mögött vágtatok, olyan mintha én üldözném mind a kettőt és őszintén szólva bárcsak így lenne. A helyzet viszont közel sem volt ilyen egyszerű. Le sem vettem a tekintetem Sango-ról, egész végig azon agyaltam hogyan segíthetnék neki. El kell terelnem a Puma figyelmét de az első próbálkozásom csak fel hergelte. Fel csillantak a szemeim amikor észre vettem hogy Sango-nak sikerült kizökkentenie a ragadozót a tempójából így én is közelebb kerülhettem a nagymacskához. Nem igazán tétováztam csak szedtem a lábaimat ahogy csak tudtam. Minden egyes lépéssel forróbb lett alattam a talaj és füstöltek a patáim. Elég érdekes érzés volt de nem figyeltem rá, csak arra hogy minnél erősebben tudjak ütést mérni a macska bármely pontjára. Ahogy közeledtem végül tűzforróságúak lettek a patáim. Már csak pár méter választott el a dögtől amikor pár nagyobb lépéssel a levegőbe rúgaszkodtam. Nyíl egyenesen a macska hátára ugrottam, azaz két melső patámmal találtam el. Nyílván nem maradtam rajta hanem elég érdekes mozdulatokkal kísérve próbáltam megállni a lábaimon én is. Megráztam a fejem amikor sikerült bebiztosítanom magam a földön és folytattam tempózásomat addig amíg Sango mellé nem értem. A nagymacska fájdalmas hörgések közepette csúszott métereket a földön a lendület miatt de tudtam hogy csontot biztosan nem törtem. Azonban elég fájdalmas lehetett az így is. A hősmérséklet mérsékült ahogy az erőmet is elengedtem de erősen lihegve álltam meg Sango mellett amennyiben ő is megállt. Ránéztem majd vissza a pumára. Kérdés. Vajon van még kedve harcolni? Vagy elmenekül? |
|
Csak úgy suhantak patáim a föld felett, a fűszálak ide oda hajoltak. Hosszú lábaimnak köszönhetően simán lehagytam a kis rókát, aki majdnem elveszett a fűben. Mégis nem az volt furcsa ahogy elkallódott mögöttem, hanem az amiért! A nyílt terep néhol szűkül, a fák összehúznak előttem egy kisebb folyosót, de tudtam, hogy a másik oldalon megint tágas szabadság, fűtenger vár. Csupán azzal nem voltam tisztában, hogy a játékos üldözést bármikor felválthatja egy valódi, vérre menő vadászat.
A róka sunyin meglapult a fűben, valószínűleg mert érezte/ észrevette a közelgő veszélyt. Én azonban teljes gőzzel vágtáztam, szét se néztem. Ahogy közeledtem a fás, bokros részhez csörtetés hallattszódott. Kinéztem oldalra, de pont a másik irányból egy közepes termetű puma ugrott ki mögém. Lendülete kisodorta picit, hátsó lábai kicsúsztak oldalra, de hatalmas körmeivel abban a minutumban fogást talált és több méteres ugrásokkal behozta lemaradását. ~Mi az isteeen?~ kérdeztem magamban. Átfutott rajta egyfajta pánikérzés, de önmagam maradtam, mígnem Flen is megjelent valahonnan. Tulajdonképpen nem láttam, de erőteljes hangja az együtt töltött évek alatt bevésődött az agyamba.
Persze, hogy megörültem neki!
- Csáo tesó! - ordítottam előre vidáman, de hangomat hátra fele vitte a szél. Éreztem a meleg fuvallatot mögöttem amit küldött, de a puma nem állt le tőle. Sőt! Rájöttem, hogy Flen nagyobb veszélyben van, mert a puma mögött helyezkedik el. Engem nehezebben ér utol a vadmacska, de egy fordulással Flen előtt terem aki vágtázva belerohan. ~Fenébe!~ ráztam meg fejemet gondolatban. Mindent elront ez a macska!
Nem tudtam testvérem mikor fog ismét cselekedni, megvolt az esélye annak, hogy kioltsuk egymás varázslatát mégsem hagytam magam.
Nagyot fékeztem, közben hálát adtam az égnek, hogy puszta gondolattal varázsolni tudunk. Meg se fordultam (háttal voltam a pumának) , azonnal felágaskodtam és mellső lábaimmal nagyot dobbantva földet értem. A puma már csak méterekre volt ekkor, de egy jól irányzott földből feltörő vízoszlop hasba találta. Szinte fel se emelkedett tőle a földről, de alaposan kizökkentette ritmusából. Ekkor fordultam meg és a lehulló vízcseppek között Flent kerestem tekintetemmel. |
Szépen lassan ráérősen ám kihúzva magam haladtam a fák és bokrok között. Sétálni indultam hogy kicsit kiszellőztessem a fejem no meg anya is egyedül szeretne néha lenni. Elég nagy csend honolt a környéken ami már eleve gyanús volt a számomra. Füleimet egy ismerős ló hangja ütötte meg, felkapva a fejem gyanakodva kezdtem a hang irányába haladni. A tisztáson megláttam Sango-t amint épp egy rókát szivat. Ahogy elnéztem elég jól szórakozik de én csak értetlenkedve bámultam őt. Tényleg erre fecsérli az idejét? Rókákat idegesít csak úgy heccből? Pár percig csak álltam majd egy morgásra és egy ág reccsenésére kaptam fel a fejem. Pár másodperccel később pedig Sango háta mögül a bokrok közül tört ki egy hatalmas puma. Egyenesen testvéremet vette célba. A szívem hatalmasat dobbant és felnyihogtam.
- Sango! Mögötted! Vigyázz! - Ágaskodtam fel majd én is kitörtem a bozótosból. Sango felé vágtattam miközben egy nagyobb fejmozdulattal idéztem tűzet amit nem sokkal Sango mögé a földre irányítottam ezzel felperzselve a füvet. Meg akartam zavarni a ragadozót és akadályozni amennyire csak lehet. |
|
- Úgy sem kapsz el! Hehe! - kiáltottam hangosan, nevetve a hátam mögé miközben a völgy legmélyén vágtáztam, mögöttem egy alaposan feldühített rókával. Néha hátrapillantottam, s láttam, hogy a magas fűben nagyokat szökellve közeledik.
Nem is olyan régen még békésen szunyókált az odúja előtt, de aztán jött Sango és megtörte nyugalmát. Pusztán önmagam szórakoztatására felhergeltem, csipkelődtem vele. Eleinte aranyos volt és meglepett, hogy nem félt tőlem. Valószínűleg hozzám hasonlóan még fiatal, ezért nem tudta, hogy mekkora veszélyt jelentek rá nézve. Körbeugráltam, prüszköltem rá míg elege nem lett a "bántalmazásból". Elkezdett visszaharapni, morgott. ~Ideje távozni.~ gondoltam. Ügetésbe ugrottam, erre visított egyet és utána vetett magát. Szélesen elmosolyodtam.
- Csak nem fogsz levadászni! - motyogtam és vágtázni kezdtem. Néha direkt lassítottam, hogy beérjen, majd mikor majdnem bokán harapott gyorsítottam. A hideg, őszi levegőt mélyre szívtam s szinte éreztem, ahogy vérembe jut és átjárja testem. Gyönyörű érzés volt vágtázni a semmibe, oldalt hegyvonulat, mögöttem egy vedlő róka, előttem a végtelen mező.
Falevelet sodort arcomba a szél, távoli pumahörgést is hallottam. |
Flen & Sango
*Nyílt játék* |
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
