|
Témaindító hozzászólás
|
2014.04.19. 21:19 - |
 |
[45-26] [25-6] [5-1]
Mikor a mén megszólítottkléptem a vízből és felé fordultam teljes testemmel.
- Szia! - köszöntem én is neki, bár kicsit furcsáltam tiszteletteljes megjelenését és beszédét. Bár ez talán amiatt van, hogy Axoun nem éppen így szokott beszélni velem és más ménekkel sem szoktam igazán bájcsevegni.
- Lacee vagyok. - mutatkoztam be én is. Közben szemmel kicsit végignéztem a ménen. Nem volt sokkal magasabb nálam, sőt, talán még egymagasak is voltunk, azonban ezt bekkora távolság mellett nem nagyon tudtam megállapítani. Erősnek tűnt, mégsem az a félelemgerjesztő típus. Inkább csak olyan, "ha meg is támadsz tudok majd védekezni" fajtának tűnt. Bár ez csak az én véleményem és nem mondanám magam az ilyen megállapítások szakértőjének. |
Miután felemeltem a fejemet, megpillantottam egy épp leszálló társat. Lehűtötte magát, nem is csodálom, elég meleg volt. Pillantásokkal méregettem őt, ahogy lesütött róla, mennyire jól esik neki a hideg víz. Láttam, nem zavartam a társaságát, az igazat megvallva pedig ő sem az enyémet. De még sem akartam udvariatlankodni, ezért hagytam, hadd tisztálkodjon, frissüljön. Amikor úgy láttam, abbahagyja, úgy gondoltam, ráköszönök. -Üdv-hangzott az üdvözlés, a saját, mély hangomon. Mivel rég szólaltam meg, kicsit nehézkesen ment a beszéd, ezért kénytelen voltam megköszörülni a torkom. Végigmértem, a kancát.-Baruck vagyok.-mutatkoztam be, hamár találkoztunk. Elvégre gond nem lehet belőle.-És az ön személyében kit tisztelhetek?-kérdeztem rá a kanca kilétére. Nem szerettem rögtön tegeződni, nálam az tiszteletlenségnek minősült, legalábbis a saját, önszabályaimra tekintve. |
Tovább repültem a szabad területek fölött. Szárnyam már kezdett fáradni a sok repüléstől. Lenéztem a földre, kerestem egy helyet, ahol a fák között le tudok szállni a földre. Találtam egy kis rést a lombkoronák sűrűje között, a patak mentén. Rögtön elkezdtem afelé repülni. Örültem, hogy a patak közelében szállhatok le. Így nem csak szomjamat olhatom, hanem a naptól és a mozgástól forró szárnyamat is kicsit lehűthetem. Óvatosan letettem lábaimat a talajra és csaptam még egy-kettőt a szárnyammal. Utána a patak felé fordultam. Fejemet lehajtottam és kortyolgatni kezdtem a patak szerencsére hideg vizéből. Után kicsit beljebb álltam és szárnyaimat kicsit belemerítetem a hideg vízbe. Az szerencsére fokozatosan elkezdett lehűlni. Olyan volt akárcsak egy hideg zivatar a nyár legmelegebb napján. Észre sem vettem a patak túloldalán ivó mén-t. Valójában most nem is nagyon zavartattam magamat. Nem zavart most senki jelenléte. Szemem sarkából azért kicsit figyelemmel tartottam az idegent. Főleg azért is, mert kissé ismerősnek tűnt kinézete és kisugárzása is. Olyan ismerősnek hatott, mégis ismeretlennek. |
Magányosan, természetesen egyedül ballagtam az erdőben. Még nem találkoztam senkivel, pedig éreztem az illatokat, a ménes illatát. A lovak illatát. Mindenesetre, mai napom csak a sétálgatással telt, így meglehetősen kifáradtam. Szerencsémre, pont a patak szelte át előttem a látóteret, így megtaláltam a kellemes és megfelelő helyet arra, hogy kifújhassam magam. Pár frissítő korty után le is heveredtem az árnyékba. Tavasz révén már kezdett felmelegedni a levegő, érezni lehetett a közelgő nyarat. Még a séta is kimerítővé vált, ha egy kicsit megállt a gyönge szellő, és a nap, szúrta át a melegségét a fák ágainak lyukai közül. Itt az erdő, a zárt lombok alatt pedig természetesen besűrűsítette a levegőt, így áldás volt ha utunkba akadt egy ér, vagy ami mégjobb, egy patak. Gondoltam arra hogy mosakodhatnék is, hogy izzadt testemet is lehűtsem, elvégre ilyenkor, átok volt a sötét szőrzet, majd meggyulladtam tőle. Nem döntöttem a fürdés émelyítő gondolata mellett, inkább csak halkan szuszogtam az árnyékban. Jól esett hallgatni az erdő féle csöndet, ahogy a madarak a megszokott ritmusaikban cseverésztek egymással, ahogy a szél zizegtette a faleveleket, vagy a bokrokat. Már elvirágzott a termő növény, és már látni lehetett, a készülődő édességeket, amiket a természet nyáron nyújtott nekünk, édes nedüként, hogy szórakozhassunk ennyivel is, a forró nyár során. Őszintén megvallva, jobbszerettem az őszt, amikor már nem volt olyan fullasztó a meleg, amikor már levegőt lehetett venni. A késő őszi gyümölcsök is finomak voltak, azokkal is ki lehetett egészülni. Viszont amit ez követett, az a tél, amit nem igazán szívleltem. Túl hideg mindig. A köztes évszakokat szeretem, de a tavasz olykor már melegebb a kelleténél. Gondolataimba merülve, hirtelen azon kaptam magam, hogy majdnem elalszok. Felkaptam a fejem, és odamentem a patakhoz, hogy kicsit megint felfrissüljek. Nem volt szokásom a napközbeni alvás. |
|
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
